2014. június 9., hétfő

Cseresznye hadművelet. Cseresznye befőzés kuktával.

40 kg leszedett germersdorfi cseresznye mosolygott ránk tegnap délelőtt. 

Az én mosolyom nem volt annyira őszinte, főleg a fejemet vakartam eleinte, mit is kezdünk a rengeteg gyümölccsel. Ma délután meg már itt dagadok a büszkeségtől! Hálás köszönet segítőimnek, Gyurinak a fő alpinista-betakarítónak, a két Jancsinak-bár ők főleg egy másik projekttel foglalkoztak, de erről később részletesebben. Legnagyobb segítségem Manyi volt a végeláthatatlan szelektálásban, mosásban, kukacúsztatásban, magozásban, üvegmosásban. Estére elkészültek a kuktás hőlégsterilizált cukor-tartósító-vízmentes befőttek és  a félkészre rottyantott lekvárnak való. 

Mára egyedül maradtunk az én tündéremmel, aki tudván, hogy anyukájának még ezer tennivalója van, játékaiba, majd álomba merülve, nem is nagyon igényelte a társaságomat.
Így szépen sorban minden elkészült. A konyhám úgy nézett ki, mintha kisebb fajta disznót öltem majd turmixoltam volna le. Már ezeket a nyomokat is eltüntettem.
A végeredményt még csak dunsztban mutatom, lásd később a kamrapolcomon :)

Lássuk számokban:
30 üveg befőtt
17 üveg lekvár:
-natúr bébieledel
-rumos-kakaós-kávés cseresznyelekvár
-balzsamecetes cseresznyelekvár
2l ivólé
100 db gyümölcsös-piros jégpálca


Janka izgul, hogy mi lesz ebből
Alpintechnika bevetve

Itt még mosolyognak

Esélyük sem volt a kukacoknak

Turmixolt malac

Ez jégpálcika lesz, nem transzfúzióra váró vérkészítmény

Édes titkok a paplan alatt

3 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Lehet tudni, hogy a bébiételt hogy raktátok el? Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gira!
      Elnézést a kései válaszért, picit el voltunk havazva. Szóval a bébiétel 100% gyümölcspüré, pépesített akármi-én turmixolom a gyümölcsöt felrottyantás után, majd üvegbe töltöm, lezárom és mehet sterilizálódni a vízzel töltött kuktába. Szuszogásig nagy lángon, majd takarékon még 15 percig, végül mehet a dunsztba. Felbontás után érdemes gyorsan elfogyasztani és hűtőben tárolni.

      Törlés

Szólj hozzá! Neked milyen tapasztalatod van a témában?